A védőfelszerelés viselése nehézkessé teszi a koronavírusos betegekkel a napi kapcsolattartást: nem ismerik az arcunkat, csak overálban és kesztyűben, illetve az orrunkat és szánkat eltakaró maszkban, valamint egy sisakba öltözve látnak minket. A koronavírus miatt teljesen felborult a hozzátartozók rendszeres tájékoztatásának eddig megszokott útja, az egészségügyi dolgozók erőn felül próbálnak teljesíteni ezen a téren is. A kapcsolattartás azonban a megszokott körülményekhez képest csak rendkívüli kompromisszumokkal végezhető. A diszpécser szolgálat megszervezése tud segíteni ebben a nehéz helyzetben. Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás orvos cikke.
![]()
Támogatási kampány
Cikksorozatunkban Lovas András, volt egyetemi aneszteziológus és intenzív terápiás adjunktus, jelenleg is COVID-19 betegellátásban dolgozó orvos ír arról, hogy mi történik a járvány alatt, a színfalak mögött az intenzív terápiás ellátásban. A cikksorozat előző részében arról volt szó, hogy ma már a COVID-19 tüdőgyulladásban szenvedő betegeknél lehetőség szerint elkerülik az intubációt. Szó volt arról, hogy nem minden COVID-19 ellátóhelyen van kiépítve a “falból” érkező oxigén, és hogy az egészségügyi ellátórendszer már nem bírja a terhelést. Áttekintettük az intenzív terápia megszületését, és kiderült az is, hogy a lélegeztetőgép személyzet nélkül semmit sem ér.
Nem telik el úgy nap az intenzív osztályokon, hogy ne halna meg valaki
Az előző részben említett, a nagy-britanniai COVID-19 intenzív osztályok adatait pontosan feldolgozó ICNARC regiszter alapján az ottani halálozás a kritikus állapotúak körében jelenleg 30 százalékos, azaz majd minden harmadik ellátottat elveszítenek. Ez, egy nagyobb, legalább 15 intenzív ággyal működő osztályon azt jelenti, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne halna meg valaki. (Sajnos hazánkban, a különböző COVID intenzív osztályok minőségi mutatói nem nyilvánosak, súlyosan károsítva az ott dolgozó orvosok döntéshozatali mechanizmusát.)
Sok esetben az élet végének közeledte már órákkal korábban felismerhető, többször az előző napok állapotromlása is előre vetíti ezt a kezelőorvos számára. Ennek megfelelően pedig a családot is fel tudjuk készíteni a közeli hozzátartozó elvesztésének lehetőségére. A tájékoztatási csatornák azonban rendkívül korlátozottak.
A betegeink nem ismerik az arcunkat
A COVID-19 megjelenése a betegekkel és a hozzátartozókkal történő kommunikációban is gyökeres változásokat hozott, szinte időt sem hagyva a felkészülésre. Ez komoly kihívások elé állítja az egészségügyi személyzetet, türelmet kíván a rokonoktól, valamint megakaszthatja a hozzátartozó gyászának folyamatát is.
![]()
Az új koronavírus elõidézte Covid-19 betegségben szenvedõ pácienst ápolnak a svájci Yverdon-les-Bains-ben mûködõ eHnv (Etablissements Hospitaliers du Nord Vaudois) kórház intenzív osztályán 2020. november 4-én. Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron
Számomra az első és legfontosabb szempont, hogy minden betegnek joga van tudni, hogy éppen mi zajlik testében, betegsége milyen stádiumban jár. A kommunikációra képes COVID-19 ellátottakat részletesen próbálom tájékoztatni az aktuális helyzet állásáról, a várható aznapi vizsgálati tervről (pl. labor, röntgen, CT), majd azok elkészülte esetén az eredményekről. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a beteg folyamatában lássa, gyógyítása egy jól megfontolt kezelési terv alapján zajlik, melynek számára nem tisztázott pontjairól ő is érdeklődhet.
Sok esetben az altatás és az intubáció, azaz a lélegeztető tubus légcsőbe történő levezetését, a gépi lélegeztetés megkezdését, valamint annak várható előnyeit is át tudom beszélni egy romló állapotú COVID-19 beteggel.
Nem egyszer számolnak be arról kollégák, hogy a beteg ilyenkor még felhívja családtagjait, vagy rövid szövegben üzenetet küld.
Ezzel szemben, a 90-es évekig, az orvoslásban jellemző, de hazánkban még mindig fellelhető paternalista, atyáskodó szemlélet (amikor is az orvos egy személyben hozza meg a döntést, amely szerinte megkérdőjelezhetetlen, még az ellátott számára is) a bizalmat súlyosan rombolhatja, a betegekben szorongást kelt, kérdések tucatjait hagyja megválaszolatlanul.
Sajnos a védőfelszerelés nehézkessé teszi a közvetlen, az ágy melletti tájékoztatást is. Betegeink nem ismerik az arcunkat, csak overálban és kesztyűben, valamint egy sisakba öltözve látnak minket.
Teljesen kiesik az arcmimika, a bőrkontaktus, mint kommunikációs út, de van, hogy a beszédhangot is komolyan torzítja az orr és száj elé helyezett védőmaszk.
A megfelelő minőségű védőfelszerelésben azonban a beteg személyes terében is tartózkodhatok. Más lehetőség nem lévén, ilyenkor az előírt dupla kesztyűben veszem tenyerembe a kezüket, vagy simogatom meg a vállukat a maszkom alatt akaratlanul megjelenő, támogató mosollyal.
A leterheltségünk miatt a hozzátartozókat a betegen keresztül tájékoztatjuk
Megszokott körülmények között, az előbb vázolt helyzetben, de kommunikációra képtelen beteg esetén is, az információkat a legközelebbi hozzátartozókkal is megosztom. Ennek leggyakoribb formája a személyes, intenzív osztályon tett látogatások során zajlik.
Jelenleg azonban a kórházakban – járványügyi szempontból nagyon helyesen meghozott döntések alapján -, látogatási tilalom van.
Komoly segítségemre van a járvány okozta kommunikációs nehézségekben, hogy a tudatuknál levő betegek különböző elektronikai eszközök (okostelefon, okosóra, laptop, tablet) és az internet segítségével tudják tartani a kapcsolatot a családtagjaikkal.
Ezzel és a leterheltséggel együtt kialakult az egészségügyi tájékoztatásnak egy új útvonala, melynek során én közvetlenül csak a beteggel kommunikálok, minden egyéb információt már ő ad át a hozzátartozóknak.
Természetesen, kérés esetén külön is beszélünk a családtagokkal, főleg idősebb betegek esetében, akiknél a modern technikai eszközök használata korlátozott.
Sokkal korlátozottabbak a körülmények, amikor egy COVID-19 beteg kritikus állapotba kerül, vagy a kapcsolattartásra egyéb ok miatt képtelen. Ilyenkor megpróbáljuk napi rendszerességgel telefonon elérni a hozzátartozót. Ehhez természetesen az szükséges, hogy az elérhetősége meglegyen.
Amint egy beteg kórházi felvételre kerül, úgy azonnal feljegyezzük a legközelebbi hozzátartozó telefonszámát, és betegátadáskor ezt megosztjuk a következő ellátó egységgel is, illetve értesítjük a családot az áthelyezésről.
Optimális esetben tud elérhetőséget adni a beszállító mentőegység, vagy visszakereshető az adat a mentésirányításon keresztül is, akik a riasztást rögzítették.
Sajnos, többször előfordulhat olyan eset is, amikor nincs elérhetőség, mert a sürgősségi helyzetben azt elfelejtik rögzíteni.
Ilyenkor kénytelenek vagyunk a hozzátartozó legelső megkeresésére várni, és amikor kapcsolatba tud lépni az ellátást végző személyzettel, jegyezzük le a telefonszámát. Utóbbiban nagy segítségünkre vannak az irodánkban dolgozó orvosírnokok, akik megpróbálják megnyugtatni a hozzátartozót, hogy családtagja az intézményben fekszik, de az orvos, az adott pillanatban a fertőzött területről nem tud a telefonhoz lépni. Ők, az igen nagy mennyiségű adminisztrációs tevékenység (zárójelentések szerkesztése, egészségügyi beavatkozások és társbetegségek jelentése az egészségbiztosítás felé) mellett, diszpécser szolgálatot is ellátnak.
A diszpécser szolgálat megszervezése más intézményekben is jelentősen javíthatja a hozzátartozók megelégedettségét.
Elhagyva a vörös zónát, rögtön hívjuk a hozzátartozókat
Mivel jelenleg minden egészségügyi intézményben látogatási tilalom van, és a rendkívül nagyszámú beteg miatt a kommunikációra képtelen betegek hozzátartozóinak hívásait sem uralhatjuk, a családtagok tájékoztatását is szervezett keretek közé szükséges terelni. Ez szintén egy új kommunikációs irány kialakulását jelenti, ahol rendszeresen a kezelést végző orvos hívja fel a rokonokat.
Jellemzően a kollégák, mikor kizsilipelnek a vörös zónában végzett többórás munkájukból, egy rövid szusszanást követően máris a telefon mellé ülnek.
Szerencsés esetben ez egy előre egyeztetett időpontban történik, azaz a hozzátartozó tudja, hogy a nap mely szakában fogják őt keresni. A rendszeres, telefonon keresztül biztosított tájékoztatás mind a hozzátartozó, mind a személyzet számára nehézkes, azonban jelenleg ez az egyetlen járható útvonal.
Bár jogos a kérés, hogy minden haldokló számára megadjuk a lehetőséget, hogy hozzátartozója végső búcsút vehessen tőle, ez ekkora betegforgalom esetén mégsem biztosítható maradéktalanul.
Járványügyi korlátozások nélkül, a gyakorlatomban, a nap bármely szakában beengedem a búcsúzkodó rokonokat, ha többen vannak, akkor akár kisebb csoportokban is. Ezekben a nehéz pillanatokban az ágy köré húzott függönyökkel próbálunk intim közeget teremteni a személyes búcsúzáshoz. Ezzel egyben védjük is a többi, esetleg eszméleténél lévő beteget, hogy ne legyenek részesei az ápolt társaik elmúlásának.
Az intenzív osztályon minden esetben nagyon figyelünk arra, hogy semmilyen szenvedésük ne legyen a betegeknek az életvégi ellátásuk során. Erős kábító-, fájdalomcsillapítókat kapnak, hogy ne éljék meg az utolsó napjaikat, óráikat. Ilyenkor szó szerint szépen lassan elalszanak. vagy a veséjük áll le, vagy az oxigén hiány miatt a keringésük, de
egyetlen esetben sem szabad engedni, hogy ez fájjon, vagy fulladás érzésük legyen.
Egy COVID-19 intenzív osztályon azonban egy embernél többet nem tudunk fogadni, és az is végtelenül nehézkes. Én magam is napokig gyakoroltam a védőfelszerelésbe történő biztonságos felöltözést és kivetkőzést. Ezeket a biztonsági intézkedéseket egy laikus hozzátartozónál is szükséges betartani, be- és kiöltözését egy képzett egészségügyi dolgozónak szükséges felügyelnie, aki többek közt a vörös zónán belül is kíséretet biztosít. Mindez a folyamat egy egészségügyi dolgozót órákig lefoglal.
Természetesen elfogadom és megértem a szigorú járványügyi szabályokat, amelyeket a lakosság és az egészségügyi dolgozók védelmében is betartunk az intézményekben. De személy szerint nekem nagyon hiányzik a hozzátartozók személyes jelenléte az intenzív osztályról. Mert, bár mi szó szerint tudjuk pótolni vagy támogatni a vese, a szív vagy a tüdő működését, ugyanez nem mondható el arról a törődésről, mely a család által nyújtott szeretetből és kötelékből fakad. Támogatásuk hiánya pótolhatatlan ebben az ellátási közegben, még eszméletlen beteg esetén is. Több intézményben, az előbb vázolt problémák kezelésében klinikai szakpszichológusok segítik a komplex ellátási folyamatot. Ilyenkor a tudatánál lévő betegnek nem csak a testi, hanem a lelki jóléte is előtérbe kerül. Én ezt egyszerűen csak úgy szoktam nevezni, ép testben, ép lélek megközelítése a gyógyításnak.
![]()
Ápoló gumikesztyűben megsimogatja egy beteg kezét a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én.Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A COVID-19 olyan helyzetet hozott a betegekkel és hozzátartozóikkal folytatott kommunikációban, mely a megszokott körülményekhez képest is csak rendkívüli kompromisszumokkal végezhető. Saját tapasztalatom szerint a kollégáim erőn felül próbálnak ezen a téren is teljesíteni, az érintett hozzátartozók pedig komoly türelemmel viselik a kialakult helyzetet. Egy súlyos problémán azonban ez mit sem fog változtatni.
Szeretnénk bemutatni, hogy milyen ellátásban részesülnek a koronavírus miatt kórházi ellátásra szorulók, és milyen körülmények között végzik munkájukat az orvosok, ápolók, valamint a tesztelést végző mentősök és egyetemisták. Kérjük az egészségügyi dolgozókat, hogy küldjenek fotókat és szöveges beszámolókat a munkájukról az Átlátszónak – kérésre névtelenséget is biztosítunk, hogy ne érje őket semmilyen retorzió.
Van, ahol a temetést is inkább későbbre halasztják
Mivel számos hozzátartozó nem tud a betegágy mellett elbúcsúzni a haldokló rokontól, így már itt súlyosan sérül a gyász folyamata.
Ezt tovább nehezíti, hogy az egyébként jogos járványügyi intézkedések miatt a holttestet sem tudják megtekinteni, illetve nyitott koporsóban felravatalozni.
A minap egy református lelkésszel beszélgettem az utóbbiról, amikor egy számomra megdöbbentő dolgot említett. Ősszel volt, hogy 5 héten keresztül egyetlen temetésre sem hívták az adott város kálvinista temetőjébe. Ennek oka, hogy a járványügyi korlátozások, illetve a tömegközlekedés mellőzése miatt a megnövekedett napi halálozás mellett is tucatjával maradnak el a temetések. A családtagok, érthető módon, nem vállalják az utazással és gyülekezéssel járó kockázatot. A hozzátartozók az otthonukba viszik a szeretteik hamvait, és ott helyezik el az urnákat egy későbbi időpontig, amikor is szélesebb családi körben tudnak majd búcsút venni az elhunytaktól.
Minden egyes COVID-19-ben meghalt embertársunk mögött egy család áll.
Szeretnék megkérni mindenkit, hogy az ünnepek alatt is tartsa be a járványügyi intézkedéseket.
Közös érdekünk, hogy az ezen a különös és nehéz adventen mutatott türelmünkkel biztosítsuk, hogy jövőre is minden szerettünk az ünnepi asztal körül foglalhasson helyet. A januári következő találkozásig is kívánok békés és boldog ünnepeket minden olvasómnak!
Lovas András
Címlapkép: A képen védőruházatban látható Lovas András.
