Példátlan az elmúlt évtizedekben, hogy ügyvédek ezrével tiltakozzanak egy szabály alkalmazása miatt, most mégis ez történik. Nyilván korábban is lett volna erre bőven ok, de most következett el ez a pillanat. Ésik Sándor budapesti ügyvéd petíciójához két nap alatt több mint 1600-an csatlakoztak. Emellett születtek alternatív szövegek is, és általában megy a gondolkodás szakmai körökben arról, hogy mit tehet jogászként az ember ilyen helyzetben, és erkölcsileg mit lenne helyes tennie. Ebben az írásban megpróbálom összefoglalni, hogy milyen jogi és egyéb természetű indokok vezettek idáig, és hogy mit tehet egy bíró vagy egy ügyvéd ebben a helyzetben.
állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást
Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót
Társadalmi célú hirdetés
Kikről beszélünk, amikor hajléktalanokról beszélünk?
Könnyű lehet a témával kapcsolatos minden kérdést eleve lesöpörni, mondván: miért baj az, hogy az utcán dolgukat végző, ápolatlan, alkoholista életmódot folytató emberekkel szemben lép fel az állam? Ez a végtelen leegyszerűsítés kizárja a kérdésről szóló ésszerű vitát, mert egyszerre hagy figyelmen kívül lényeges tényeket és erkölcsi szempontokat is.
Több tízezer emberről beszélünk, akik között vannak a pszichiátriai ellátórendszer elégtelensége vagy éppen a devizahiteles botrány miatt utcára kerültek, az állásukat és/vagy válás után otthonukat elvesztettek, az intézetekben nevelkedettek tömegei, akik nem kaptak a társadalomtól megfelelő segítséget (vagy egyáltalán, az élettől esélyt) ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek. Másrészt a hajléktalanok túlnyomó többsége azon túl, hogy az utcán él, semmit nem követ el – ha mégis, azért külön szabályok alapján büntethető.
Elég a két, a héten elsőként elmarasztalt ember esetét felidézni arról, hogy mit is jelent a valóságban a hajléktalanüldözés. Az első Gödöllőn történt, ott egy korábban mérnökként dolgozó férfit vettek őrizetbe, miután nem volt hajlandó hajléktalanszállóra menni, mivel ott rendszeresek a konfliktusok és verekedések is előfordulnak. Ügyvédje szerint a férfit ismerik Gödöllőn, szoktak neki ételt vinni, egyáltalán nem problémás személy. A másik esetben érintett, 61 éves nő öt hónappal ezelőtt vált hajléktalanná, miután élettársa halála után egy évig még maradhatott a férfi nevén levő lakásban, majd barátoknál, rokonoknál húzta meg magát idén tavaszig. Korábban egy gyermekkórházban dolgozott takarítóként és segédápolóként, jelenleg alkalmi munkákból él. Előállítása során kiskutyáját elvették és menhelyre szállították. A nő állítása szerint azért nem ment szállóra, mert volt már ott és loptak, veszekedtek, rosszak voltak a körülmények.
Róluk, illetve róluk is beszélünk most.
Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes a hajléktalanság állami üldözése – ezzel egy jogász számára a vita eldöntött egy jogállamban
Az Alaptörvény szerint „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve”. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény ezt egyértelműsíti, amikor úgy szól, hogy „az Alkotmánybírósági döntése mindenkire nézve kötelező”. Ugyanezt fogalmazta meg a mai miniszterelnök egy interjújában, amikor 2007-ben így szólt: „Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.”
Az Alkotmánybíróság pedig 2012-ben már elbírálta azt a kérdést, hogy a hajléktalan állapot állami üldözése alkotmányos-e, és a válasza kategorikus nem volt. Érdemes a döntést kicsit részletesebben ismertetni.
A szabálysértésekre a büntetőjogi normákkal kapcsolatos alkotmányos elveket kell alkalmazni
Utalva egy 2011-ben megszületett döntésre az AB leszögezte, hogy egy magatartás üldözése büntetőjogi természetű eljárásban és szankció kiszabásával csak akkor alkotmányos, ha a cselekmény emberi életet, testi épséget, egészséget vagy jogot veszélyeztető, általánosan elfogadott együttélési szabályt sért és semmilyen más eszköz nem állam az állam rendelkezésére a probléma kezelésére. A hajléktalanság üldözése pedig egyértelműen az állami büntetőhatalom érvényesítése, ezért az alkotmányos büntetőjogi követelményeknek kell megfelelnie a szabályozásnak. Ezt megerősíti az Emberi Jogok Európai Bíróságának az AB által követett gyakorlata is.
Mindezekre figyelemmel ítélte meg úgy az AB hat éve, hogy „A jogalkotó ezzel egy élethelyzetet, az utcán való élést, azaz magát a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek. A hajléktalan személyek számára az, hogy a közterületen élnek, egy rendkívül súlyos krízishelyzetet jelent, ami különböző kényszerek hatására jött létre, a legritkább esetben tudatos, átgondolt, szabad választásuk következménye. A hajléktalanok elvesztették otthonukat és nincs lehetőségük arra, hogy lakhatásukat megoldják, ezért valódi alternatíva hiányában kénytelenek – miután az az egyetlen nyilvános, mindenki használatára nyitva álló terület – a közterületen élni.” Önmagában az, hogy valaki a közterületen éli az életét, mások jogát nem sérti, kárt nem okoz, a közterület rendeltetésszerű használatát, a közrendet nem veszélyezteti – olyan mértékben bizonyosan nem, ami büntetőjogi eszközök alkalmazását indokolná.
A hajléktalanság önmagában nem indokolhatja az állami üldözést, a koldulás, a csendháborítás, a szemetelés stb. külön is büntethető
Az AB a döntésében mérlegelte, hogy azoknak a magatartásoknak a szankcionálására, amelyek a közterület használata során mások jogait sértik, a közrendet veszélyeztetik, a magyar törvények számos önálló tényállást (pl.: koldulás, csendháborítás, köztisztasági szabálysértés, szeszes ital fogyasztás tilalma, tiltott szerencsejáték, veszélyeztetés kutyával, közerkölcs megsértése, garázdaság stb.) állapítanak meg, ezek alapján büntethető az a hajléktalan is, aki a közterületet a közrendet veszélyeztető módon használja. Az viszont, hogy a közterületnek az életvitelszerű lakhatásra való használata magában hordozza mások jogai sérelmének, a közrend megsértésének lehetőségét, nem tekinthető a büntetendővé nyilvánítás legitim indokának. Arra az AB 2011-ben utalt már, hogy önmagukban a közrendre és köznyugalomra vonatkozó elvont alkotmányos értékek nem indokolhatják ilyen megelőzési célú szabálysértési tényállás megalkotását. „Ellenkező esetben ugyanis a közterületen zajló tevékenységek túlnyomó többsége szankcionálhatóvá válna, hiszen azok sok esetben zavaróan hatnak a városképre, a lakók közérzetére és többnyire zajjal járnak.”
Szociális probléma büntetőjogi eszközökkel nem üldözhető egy jogállamban
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie. Az emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen önmagában azért társadalomra veszélyesnek minősíteni és büntetni azokat, akik lakhatásukat valamely okból elvesztették és ezért kényszerűségből a közterületen élnek, de ezzel mások jogait nem sértik, kárt nem okoznak, más jogellenes cselekményt nem követnek el. Sérti az egyén emberi méltóságából folyó cselekvési szabadságát az is, ha az állam a büntetés eszközeivel kényszerít a szociális szolgáltatások igénybe vételére.
Ha alkotmányellenes a szabályozás az Alkotmánybíróság szerint, akkor hogy lehet a jogrendszer része?
Úgy, hogy a kétharmados többség úgy gondolta, hogy a „demokrácia vastörvénye” rá nem érvényes, ezért az Alkotmánybíróság döntésével szembe menve beleírta az Alaptörvénybe a Negyedik módosítás során azt, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélt. Aztán hogy biztosra menjenek, a Hetedik módosítással a korábbi, hosszabb szöveget arra cserélték le, hogy „Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”. Az Alaptörvényt pedig az AB már nem vizsgálhatja, a kör bezárult, a demokrácia vastörvénye darabokra hullott, a hajléktalanok üldözése pedig beindult.
És a módosított Alaptörvény alapján már nincs is érv a hajléktalanság szabálysértési üldözésével és a hajléktalanok potenciális bebörtönzésével szemben?
De, van, elég nyilvánvaló is, hogy mi az. Az Alaptörvény annyit mond, hogy közterületen élni tilos. Ebből nem következik, hogy a tilalmat megszegővel szemben a konkrétan alkalmazott eljárás és a kiszabható szankció is arányos lenne.
Egyszerű példákkal megvilágítható ez. Bele lehetne írni az Alaptörvénybe azt is, hogy tilos csúnyán beszélni, hazudni barátnak vagy éppen választónak, vagy megcsalni a házastársunkat. Ebből egyáltalán nem következik, hogy arányos lenne a káromkodást, a hazugságot vagy a házasságtörést bilincsbe verve lefolytatott eljárásban börtönnel büntetni.
De nem kell ilyen messzire menni. A szerződéseket is kötelező betartani – azok megsértőit mégsem lehet börtönbe zárni. Az adósrabszolgaság speciel tiltott nemzetközi egyezményekben, pedig tartozást nem megadni nem kívánatos.
Milyen egyéb problémák vannak az újonnan bevezetett szabályozással és gyakorlattal?
Mindent nem fogok felsorolni, csak néhány lényegesebbre utalnék.
A szabályozás diszkriminatív
Az „Életvitelszerű közterületen tartózkodás szabályainak megsértése” esetére (ez a jogi megnevezése a szabálysértési törvényben annak, amiről beszélünk) a törvény kizárja a pénzbírság alkalmazásának lehetőségét. Éppen azt a szankciót, ami egyébként a legtipikusabb szabálysértések esetén. Ez a megkülönböztetés alkotmányosan biztosan igazolhatatlan. Persze beugorhat, hogy a hajléktalannak úgysincs pénze, ezért vele szemben pénzbírságot kiszabni értelmetlen. De ez az érv két irányból is sántít. Egyrészt sok olyan embernek sincs pénze bírságra, aki nem hajléktalan (ha nem így lenne, nem ülne annyi ember börtönben azért, mert nem fizette be a bírságot), mégsem kizárt esetükben a bírság. Másrészt abból, hogy valaki nem tud pl. Budapesten kifizetni havi 150.000 forint albérleti díjat, nem következik, hogy 10.000 forintos bírságot sem képes megfizetni.
Pénzbírság hiányában viszont, ha a hajléktalan egészségügyi állapota miatt közérdekű munkát nem tud végezni, a szankció már csak figyelmeztetés vagy elzárás lehet.
Ráadásul a szabálysértési törvény szerint az eljárás alá vont hajléktalant kötelező őrizetbe venni. Az már kiderült, hogy szerintem a hajléktalanság nem szabálysértés, de az biztos, hogy ha ezt valaki vitatja is, amellett nehéz érvelni, hogy ez a legsúlyosabb. Márpedig ez az egyetlen szabálysértés, amely esetén kötelező a szabálysértési őrizet elrendelése.
Az eljárás elfogadhatatlan
A híradások szerint az eljárást alá vont védője kérte, hogy az eljárás alá vontat hozzák be a saját tárgyalására. Ezt az eljáró bírósági titkár elutasította. Vagyis az eljárás alá vont hajléktalan személyében nem is volt jelen a tárgyaláson, pedig szeretett volna ott lenni.
Ezt a döntést a bírósági titkár azzal indokolta, hogy bilincsbe verve megalázó lett volna előállítani az illetőt a tárgyalóba. Ezek szerint az illető már korábban is bilincsben volt. De akkor ebből az következik, hogy megalázó volt az utcán is bilincsbe verni. Megjegyzem, a rendőrségi törvény alapján valóban törvénytelen volt a bilincs alkalmazása, és a megalázott hajléktalannak százezres nagyságrendű sérelemdíj jár.
Amellett, hogy a rendőrség bilincsbe verte a 61 éves hajléktalan nőt, az első elmaraszt férfival szemben 30 napos elzárást is kért a rendőrség. Ezt tartották volna arányos büntetésnek.
Mennyibe kerül mindez?
A Magyar Helsinki Bizottság posztjából kiderül, hogy egy 30 napos elzárás és a kiszabott eljárási költség együtt minimum 110.000 forint. Ez egy 2015-ös tanulmány alapján megfogalmazott becslés, ezért nyilván nagyobb összegekkel kell számolni 2018 végén. De az összeg eleve csak a fogvatartás és a szűk eljárás költségeket veszi figyelembe. Márpedig az eljárási költségben nincs benne a hajléktalannal szemben intézkedő járőrpáros fizetése, a gépjármű költsége (amiben előállítják az érintettet), a bírósági titkár tárgyalással kapcsolatos munkájára eső költsége, az egyéb ügyviteli költségek, és a bíróságon jelen lévő rendőrségi jogi képviselő és védő/kirendelt védő díja sem. Ezért ha senki nem zárnak el, akkor is több tucatnyi órával és több tízezer forint költséggel kell kalkulálni. Ha bezárják az illetőt, akkor persze sokkal többel. És mit oldottunk meg ennyi pénzből?
Mit tehet a bíró ilyen helyzetben?
A bírónak, ha alkotmányos/erkölcsi/keresztényi/emberiességi alapon tiltakozik a szabály ellen, több lehetőség is a rendelkezésére áll, hogy ezt a jogi szabályok által lehetővé tett módon kifejezésre juttassa. Csak néhány ebből:
- Mondhatja azt, hogy a szabály alkotmányellenes, ezért azt nem alkalmazza, hanem felfüggeszti az eljárást, és kéri az Alkotmánybíróság döntését.
- Mondhatja azt, hogy a hajléktalanság nem magatartás, hanem állapot, ezért eleve nem lehet társadalomveszélyes magatartás, így nem lehet szabálysértés.
- Mondhatja azt, hogy az eljárásban a rendőrség köteles bizonyítani, hogy a hajléktalanszállókon emberhez méltó körülmények vannak és elégséges hely – ugyanis ennek hiányában nem felróható a szabálysértés.
És mit tehet az ügyvéd, ha tiltakozni akar?
Mivel az ügyvéd nem hoz ítéletet, számára más lehetőségek állnak rendelkezésre.
- Megteheti, hogy tiltakozásképpen nem szólal meg, vagy éppen ellenkezőleg: egyórás beszédet tart, mert éppenséggel van miről érvelni
- Megteheti, hogy a megbilincselt ügyfele ügyében személyiségi jogi pert indít a rendőrség ellen
- Fordulhat az Emberi Jogok Európai Bíróságához számos jogcímen
- A hagyományos jogi eszközökön túlmenően akár szervezhetnek is az ügyvédek talárban tüntetést, ahogy a lengyel bírák talárban tüntettek pár hónapja.
Természetesen érhető mindenki óvatossága, hiszen amikor Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnökeként szólalt fel a kormány egyes jogszabály-módosításaival szemben, akkor nemzetközi egyezményt sértően távolították el a pozíciójából, és az Országos Bírói Tanács elleni küzdelem is fokozódik. Így az ilyen problémák megoldása nem a még a bírói kinevezése előtt álló bírósági titkártól várható el. De ha a jelenlegi gyakorlatot a felsőbb bírósági döntések is megerősítik, akkor lesz igazán éles a kérdés, hogy mit lehet itt tenni?
M. Tóth Balázs
Címlapfotó: A Tilos Rádió és az Átlátszó ételosztása a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dankó utcai hajléktalanszállásán 2017. december 23-án.
