Norbert 30 éves, erdélyi származásúként rutinos országváltó, pályaelhagyó közszolga, ahogy mondja, kényszerinformatikus. A rabszolgatörvény elleni zürichi tüntetés szervezője.
![]()
Év végi támogatási kampány
Traian Norbert: Azt hittem, legfeljebb, ha öten jönnek el, kávézunk, beszélgetünk. Aztán lettünk, nem is tudom, mennyien, mert jövés-menés volt, de kb harmincan biztos. A 22 ezresre becsült zürichi magyar közösségben ez nem sok, de nem is kevés. Pont, mint egy kétezres demonstráció a kétmilliós Budapesten.
Átlátszó: Hogyan lettél épp te a szervező?
T.N.: Talán mert nem tudok megülni a fenekemen? Mindig erős volt a politikai érdeklődésem. Erdélyben, ahol születtem, kisgyerekként nem értettem, de érteni akartam, miért van, hogy a többség más nyelvet beszél, mit jelent, amikor lebozgoroznak. Magyarországon Államigazgatási Főiskolát végeztem, jegyzőnek készültem. A diplomámat a Nemzeti Együttműködés kezdeti szakaszában, 2011-ben kaptam meg, de már éreztem, hogy ebből semmi jó nem kerekedik ki. Elméletben megpályáztatott állásokról beszélünk, na, arcon csapott a valóság, láttam húsz éves közszolgálat után sírni elbocsájtottakat. Kapva kaptam az IBM-es lehetőségen, pályát módosítottam, IT-s lettem. Itt nincs sógorkomaság, ha egy karaktert elütsz, annak azonnali következménye van. Elhagytam az államigazgatást, mert nem tudtam elviselni, hogy a jogot egy szűk csapat a kénye-kedve szerint alakítja, az ilyesminek sosem lesz jó vége, ezt írja a történelem.
Á: Mióta élsz Svájcban?
T.N.: Nem terveztem lelépni, egy fejvadász talált meg, banki informatikust kerestek.
Á: Gyakorlott országváltó vagy.
T.N.: Létezik ilyen? Nem is tudom. Tíz év Erdély, majdnem két évtized Magyarország, most Svájc, biztos, hogy nem viselt meg annyira, mint megviselhetett volna a második váltás, ha nincs az első. Nem mondom, hogy nem volt krízis, de tudtam kezelni.
Á: Mi az, ami Svájcban jobban tetszik?
T.N.: Figyelnek rá, hogy a legjobbat hozzák ki az erőforrásaikból. Nem állítom, hogy mindig sikerül, de ez a törekvés, és kudarc esetén keresnek felelőst is. Nagyon fontosnak tartom a hatalom decentralizálását, az erős helyi közösségeket is, ezt a magyarok eltanulhatnák. Gyakran hallani, hogy könnyű Svájcnak, ekkora jómódban. De a helyzet az, hogy a gazdaság nem adottság, hanem következmény.
Á: Hogy lett az ötfős kávézásból „komoly” tüntetés?
T.N.: Megemlített az Index, azt hiszem, ezért. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk a létszámmal mérni az ügy fontosságát, és várjuk a „push”-t ahhoz, hogy lépjünk, talán ez volt az. És működik az öncenzúra is, a jaj, csak baj ne legyen belőle – érzés. Ezen én úgy tudtam segíteni, hogy elhatároztam, mindent törvényesen csinálunk. Mire nem jó a közigazgatási végzettség, ugye? Fölhívtam az önkormányzatot, hogy mi a tervünk, ők ajánlották a rendőrséget, ahol az első ember nem beszélt angolul – sajnos még nem sikerült jól elsajátítanom a németet -, de mindenki szuper segítőkész volt, pedig az utolsó pillanatban, pár nappal a rendezvény előtt kezdtem az ügyintézést. Az ügygazda azt ígérte, hogy kér pár órát, és visszajelentkezik…
Á: Jól értem, a rendőr visszahívást ígért?
T.N: Hogy rendőr volt-e vagy rendőrségi adminisztrátor, nem tudom, de az ígért időpontban jelentkezett, megadta a személyes telefonszámát, hogy mentsem el, ezen tartsuk a kapcsolatot. Pár óra múlva elém tette a mindössze két lapra kinyomtatott engedélyt, ami németül volt, de segített lefordítani is. Mennyit kell, hogy fizessünk a területhasználatért, mit tehetünk, mit nem – a lényeg.
Á: Arra a helyre mehettetek tüntetni, amit eredetileg kiszemeltetek?
T.N.: Nem, mert, mint most megtudtam, különlegesek az itteni szabályok, a városnak csak bizonyos pontjain tartható nyilvános demonstráció. Mi egy karácsonyi vásár területén szerettünk volna gyülekezni, de ott pont nem lehet, viszont a rendőrségen ajánlottak egy tíz perc sétára lévő másik helyet.
Á: Elmondtad a rendőröknek, hogy mi a tüntetés célja? Hogyan reagáltak?
T.N.: Szintén itteni, fura szabály, hogy országok fő méltóságai ellen nem lehet fellépni. A rendőrök azt is elmagyarázták, hogy ha mégis így tennénk, hivatalból ugyan nem indul eljárás, de feljelentés esetén igen, úgyhogy nem kockáztattunk, célként a budapesti tüntetőkkel és a túlórával sújtott dolgozókkal való szolidaritást határoztuk meg.
Á: És az O1G-vel mi a helyzet? Nem sért főméltóságot?
T.N.: Nagyon vicces volt, ahogy magyaráztam a hashtag-et a rendőrnek. Egyrészt le kellett ugye fordítani angolra, a legmegfelelőbbnek a biológiában használt „sperm” kifejezést találtam. Már ekkor kikerekedett a szeme. Elmondtam, hogy a magyarban az élettani jelentés mellett létezik egy kulturális kontexus is, jelen esetben például az, hogy az illetőnek az erkölcsi színvonala olyan kicsi, mint egy spermium. A rendőr tovább meresztette a szemét, majd hahotázni kezdett, de figyelmeztetett is, hogy az „O” betű miatt a rövidítés alkalmas lehet bizonyos főméltóság megsértésére. Bár jelenthet akármi mást is, ugye, rossz az, aki rosszra gondol.
Á: Megkönnyebbült a politizáló éned a tüntetés után? Hogy megtetted, ami tőled telik, hogy tettél legalább valamit?
T.N.: Ugyanazt a haragot érzem, mint előtte. De rengeteg jó élmény ért, és ezért érdemes volt. Komolyan lélekemelő volt látni a több mint 40 éve Svájcban élő idős hölgyet Kölcseyt szavalni. Vagy a szomszédomat, akit egyáltalán nem ismertem eddig, azt sem tudtam, hogy ő is magyar, nem hogy azt, hogy mennyi dolgot hasonlóan látunk. Nem is állok itt meg, vitafórumokat, közéleti klubot indítunk.
Rádi Antónia
Fotó forrása: O1G Zürich esemény Facebook-oldala.
